Pages

Saturday, February 23, 2013

Fotózáson

Ma a Rózsa Szépségház portfólió fotózásán vettem részt, egyrészt mint hajmodell másrészt mint szervező. Néhány werk fotót hoztam nektek. Nagyon jó volt a hangulat, s még nagyobb a sürgés-forgás. 


A fotós - Bóné Bernadett (katt, a facebook oldaláért ide) - délelőtt fél tizenegykor érkezett meg hozzánk, akkor már javában zajlottak az előkészületek. Én is már fél tíztől pörögtem, mivel mint ahogy a szerdai bejegyzésemből kiderült, a világítást én biztosítottam szóval első körben a kellékekkel voltam elfoglalva.

Fél tizenegykor ért Berni Martonvásárra, onnantól kezdődött csak az igazi pörgés, sürgés-forgás.


Erről az igazán fárasztó napról szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy igazán kellemes hangulatban telt. Keményen megdolgoztunk érte. Hogy ezt miért is mondom? A női alkalmi  frizura modell már fél tíztől a szalonban volt és fél ötkor jöttünk el onnan. Csak a frizurájának elkészítése több mint egy órát vett igénybe és még nem sminkelték.

A fotózás keretében nem csak a hozott modellekről készültek képek, hanem a Rózsa Szépségház munkatársairól is - ezeket a képeket fogjuk a Rózsa Szépségház honlapjához használni amit most szerkesztek. Nagyon várom már, hogy a retusált képeket nézegethessem, válogathassak közülük, hogy mihamarabb publikálhassam a weboldalt.


Mivel a fodrászatban nem csak lányok és nők járnak, ezért persze férfi modell is volt. Szerintem talán ő járt a legjobban, már délben elkészültek róla a képek, gondolom örömére szolgált, hogy nem kellett tizenegy nővel egy légtérben lennie órákon keresztül. Vagy lehet hogy pont bánatára? Who konws?


Voltatok már ilyen, vagy ehhez hasonló fotózáson? 

Keress meg Instagram-on: @norcsikiss és nyomj egy like-ot a Chic ftom Thrift facebook oldalára. Ha bármilyen kérdésed van, akkor tedd fel a formspring-en. Már a Twitteren is megtalálsz: @norcsi_kiss

Find me on Instagram-on @norcsikiss and like Chic from Thrift on facebook. If you've got any quastion thank ask me on formspring. Also you can find me on Twitter @norcsi_kiss



2 comments:

  1. Kíváncsi lennék az elkészült fotókra is. :) Nagyon izgalmasnak tűnik a projekt :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. na mindjárt teszek róla, hogy megnézhesd őket

      Delete